Igaz történet a tacskóról

„A rokonok utaltak rá: nem lenne jobb elaltatni. De Gerda olyan fiatal volt…”

Gerda volt az első. És elhamarkodott vásárlás volt: a gyerekek rábeszéltek, hogy adjak nekik kutyát újévre. Öt hónapos kislányát lánya barátjától vettük, egy osztálytársunk kutyája „hozott” kölyköket. Törzskönyv nélkül volt. Általában a Gerda egy tacskó fenotípus.

Mit is jelent ez? Vagyis a kutya megjelenésében fajtanak tűnik, de dokumentumok jelenléte nélkül „tisztasága” nem igazolható. Bármely generáció bárkivel keverhető.

A városon kívül lakunk, egy magánházban. A terület be van kerítve, a kutya mindig magára maradt. Egy bizonyos pillanatig egyikünk sem foglalkozott vele különösebben, sétáltunk, etettünk. Amíg baj nem történt. Egy napon a kutya elvesztette a mancsát. És az élet megváltozott. Mindenkinek van. 

Ha nem lettek volna különleges körülmények, a második, és még inkább a harmadik háziállat soha nem indult volna el

A második, és még inkább a harmadik kutyát soha nem vettem volna korábban. De Gerda annyira szomorú volt, amikor beteg volt, hogy fel akartam vidítani valamivel. Számomra úgy tűnt, hogy jobban fog szórakozni egy kutyabarát társaságában.

Már féltem adót szedni a hirdetés után. Amikor Gerda megbetegedett, rengeteg irodalmat olvasott a fajtáról. Kiderült, hogy a diszkopátia az epilepsziához hasonlóan a tacskók örökletes betegsége. A fajtához tartozó összes kutya fogékony rájuk, ha nem gondozzák őket megfelelően. Valószínűbb, hogy a betegség megnyilvánul, ha a kutya utcáról vagy meszticből származik. Mégis meg akartam bizonyosodni, és kutyát kerestem okmányokkal. Nem tudtam újra és újra rálépni ugyanarra a gereblyére. A moszkvai kennelekben a kölykök nagyon drágák voltak, és akkoriban meghaladták a lehetőségeinket: sok pénzt költöttek Gerda kezelésére. De rendszeresen átnéztem a privát hirdetéseket különböző fórumokon. És egy nap ráakadtam egy dologra – hogy családi okokból drótszőrű tacskót adnak. Láttam egy kutyát a képen, azt hittem: egy korcskeverék. Szűk látóköröm szerint a durva szőrű egyáltalán nem hasonlít tacskóhoz. Soha nem találkoztam még ilyen kutyákkal. Engem megvesztegetett, hogy a közleményben szerepelt, hogy a kutya nemzetközi törzskönyvvel rendelkezik.

A férjem kifogásai ellenére mégis csak a kutyát nézegetni mentem a jelzett címre. Megérkeztem: a terület régi, a ház Hruscsov, a lakás pici, egyszobás, az ötödik emeleten. Bemegyek: és két ijedt szem néz rám a folyosó babakocsija alól. A tacskó olyan nyomorult, vékony, ijedt. Hogyan tudnék elmenni? A háziasszony igazolta magát: vettek egy kiskutyát, amikor még vemhes volt, aztán – gyerek, alvás nélküli éjszakák, tejproblémák… A kezek egyáltalán nem érnek a kutyához.

Kiderült, hogy a tacskó neve Julia. Itt, azt hiszem, egy jel: névrokonom. Én a kutyáért vagyok, és gyorsabban mentem haza. A kutyának természetesen traumatizált pszichéje volt. Nem volt kétséges, hogy szegényt megverték. Annyira megijedt, mindentől félt, még csak a karjába sem tudta venni: Julia feldühödött a félelemtől. Úgy tűnt, először nem is aludt, annyira feszült volt mindenhol. Körülbelül egy hónappal később a férjem azt mondja nekem: „Nézd, Juliet felmászott a kanapéra, alszik!” És fellélegeztünk: megszoktuk. Az előző gazdik soha nem hívtak minket, nem kérdeztek a kutya sorsáról. Mi sem vettük fel velük a kapcsolatot. De találtam egy drótszőrű tacskó tenyésztőt az ő tenyésztéből, és elvittem Juliát. Bevallotta, nyomon követi a kölykök sorsát. Nagyon aggódtam a kicsi miatt. Még a kutyát is visszakérte neki, felajánlotta, hogy visszaadja a pénzt. Nem egyeztek bele, hanem hirdetést tettek fel az interneten, és „három kopejkáért” eladták a babát. Nyilván az én kutyám volt.

A harmadik tacskó véletlenül jelent meg. A férj tovább viccelődött: van sima, van drótszőrű, de hosszú hajú nincs. Alig van szó, mint kész. Egyszer a közösségi oldalakon egy tacskót segítő csoportban az emberek azt kérték, hogy sürgősen vegyenek fel egy 3 hónapos kiskutyát, mert. A gyerek rettenetesen allergiás volt a gyapjúra. Azt sem tudtam, mi az a kutya. Elvette egy időre a túlexponálás miatt. Kiderült, hogy Fehéroroszország egyik leghíresebb kenneléből származó törzskönyvvel rendelkező kölyökkutya. A lányaim nyugodtak a kölyökkutyákkal kapcsolatban (korábban túlexponálásra vittem a kölyköket, amíg a kurátorok nem találnak nekik családot). És ezt tökéletesen elfogadták, nevelni kezdtek. Amikor eljött az ideje, hogy hozzákapcsolja, a férje nem adta ki.

Be kell vallanom, hogy Michi a legproblémamentesebb. Nem rágtam semmit a házban: egy gumipapucs nem számít. Amíg oltottak, állandóan pelenkázni járt, aztán hamar megszokta az utcát. Abszolút nem agresszív, nem konfrontálódik. Csak az a baj, hogy egy ismeretlen környezetben kicsit nehezen megy neki, sokáig megszokja.  

A három tacskó karaktere nagyon különböző

Nem akarom azt mondani, hogy a sima hajúak helyesek, és a hosszú hajúak valahogy másak. Minden kutya más. Amikor második kutyát kerestem, sokat olvastam a fajtáról, felvettem a kapcsolatot a tenyésztőkkel. Mindannyian a kutyák pszichéjének stabilitásáról írtak nekem. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi köze ehhez a pszichének? Kiderült, hogy ez a pillanat alapvető. A jó kennelekben a kutyákat csak stabil pszichével kötik össze.

Tacskóink alapján a legkolerikusabb és legizgalomosabb kutya a sima szőrű Gerda. Drótszőrű – vicces gnómok, spontán, vicces kutyák. Kiváló vadászok, nagyon jó fogásúak: egér- és madárszagot is éreznek. A hosszú szőrűben a vadászösztön alszik, de a társaság számára a potenciális zsákmányt is megugathatja. Legfiatalabb arisztokratánk, makacs, ismeri a saját értékét. Gyönyörű, büszke és meglehetősen nehéz és makacs a tanulásban.

Bajnokság a csomagban – a legidősebbeknek

A mi családunkban Gerda a legidősebb kutya és a legbölcsebb. Mögötte a vezetés áll. Soha nem kerül konfliktusba. Általánosságban elmondható, hogy egyedül van, még sétálni is, ők ketten rohangálnak, bukfenceznek, a legidősebbnek pedig mindig van saját programja. Körbejár minden ülésén, mindent megszagol. Udvarunkban még két nagy korcs kutya lakik kifutóban. Megközelíti az egyiket, életet tanít, majd egy másikat.

Könnyű a tacskó gondozása?

Furcsa módon a gyapjú nagy része egy sima szőrű kutyától származik. Mindenhol ott van. Ilyen rövid, bútorokba, szőnyegekbe, ruhákba kotorászik. Különösen a vedlési időszakban nehéz. Kifésülni pedig semmiképpen nem tudod, csak akkor, ha vizes kézzel gyűjtöd a szőrt közvetlenül a kutyáról. De nem sokat segít. A hosszú haj sokkal könnyebb. Kifésülhető, feltekerhető, a padlóról, kanapéról könnyebben összegyűjthető a hosszú haj. A drótszőrű tacskók egyáltalán nem vedlik. Évente kétszeri vágás – és ennyi! 

A Gerdával történt szerencsétlenség az egész életemet megváltoztatta

Ha Gerda nem betegszik meg, nem lettem volna ilyen lelkes kutyabarát, nem olvastam volna tematikus irodalmat, nem csatlakoztam volna társadalmi csoportokhoz. az állatokat segítő hálózatok, nem vennék túlzásba a kölyköket, nem ragadtatná el a főzés és a megfelelő táplálkozás… A baj váratlanul felbukkant, és teljesen felforgatta a világomat. De tényleg nem voltam kész arra, hogy elveszítsem a kutyámat. Amikor Gerdára várt az állatorvosnál. A műtőhöz közeli klinikán rájöttem, mennyire kötődtem hozzá, és beleszerettem.

És minden így volt: pénteken Gerda sántítani kezdett, szombaton reggel mancsára esett, hétfőn már nem járt. Hogy és mi történt, nem tudom. A kutya azonnal abbahagyta a kanapén ugrálást, feküdt és nyafogott. Nem tulajdonítottunk jelentőséget, gondoltuk: el fog múlni. Amikor megérkeztünk a klinikára, minden pörögni kezdett. Számos komplex eljárás, érzéstelenítés, vizsgálatok, röntgen, MRI… Kezelés, rehabilitáció.

Megértettem, hogy a kutya örökre különleges marad. És sok erőfeszítést és időt vesz igénybe, hogy gondoskodjon róla. Ha akkor dolgoztam volna, akkor fel kellett volna adnom, vagy hosszú szabadságot kell vennem. Anya és apa nagyon sajnáltak, többször is célozgattak: nem jobb-e elaltatni. Érvként a következőket idézték: „Gondolj, mi lesz ezután?” Ha globálisan gondolkodik, egyetértek: rémálom és horror. De ha lassan minden nap megtapasztaljuk és örülünk a kis győzelmeknek, akkor, úgy tűnik, elviselhető. Nem tudtam elaltatni, Gerda még olyan kicsi volt: még csak három és fél éves. A férjemnek és a nővéremnek köszönhetően mindig támogattak.

Bármit is tettünk, hogy a kutyát a mancsára ültessük. És hormonokat fecskendeztek, masszíroztak, elvitték akupunktúrára, és nyáron egy felfújható medencében úszott… Határozottan haladtunk: egy kutyából, aki nem kelt fel, nem járt, megkönnyebbült Gerda teljesen független kutya. Sokáig tartott, mire babakocsit szereztem. Attól féltek, hogy ellazul, és egyáltalán nem jár. Két és fél óránként vitték sétálni speciális, sálpántos tartóbugyi segítségével. Az utcán kelt életre a kutya, érdeke volt: vagy meglátja a kutyát, aztán követi a madarat.

De többet akartunk, és a műtét mellett döntöttünk. Amit később megbántam. Újabb érzéstelenítés, hatalmas öltés, stressz, sokk… És megint rehabilitáció. Gerda nagyon nehezen felépült. Ismét elkezdett járni maga alatt, nem kelt fel, felfekvések keletkeztek, a hátsó láb izmai teljesen eltűntek. Külön szobában aludtunk vele, hogy ne zavarjunk senkit. Éjszaka többször felkeltem, megfordítottam a kutyát, mert. nem tudott megfordulni. Ismét masszázs, úszás, edzés…

Hat hónappal később a kutya felállt. Ő biztosan nem lesz ugyanaz. És a járása különbözik az egészséges farok mozgásától. De sétál!

Aztán újabb nehézségek, kimozdulások voltak. És ismét a tartólemez beültetésének művelete. És ismét gyógyulás.

Séta közben igyekszem mindig Gerda közelében lenni, támogatom, ha elesik. Vettünk egy tolószéket. És ez egy nagyon jó módszer. 

A kutya 4 lábon jár, a babakocsi pedig leesés ellen biztosít, megtámasztja a hátát. Igen, ami ott van – babakocsival Gerda gyorsabban fut, mint egészséges barátai. Otthon nem hordjuk ezt a készüléket, mozog, ahogy tud, magától. Mostanában nagyon boldoggá tesz, egyre gyakrabban kel fel, magabiztosabban jár. Nemrég Gerdának rendeltek egy második babakocsit, az elsőt, amit két év alatt „utazott el”.  

Nyaraláskor felváltva járunk

Amikor volt egy kutyánk, a nővéremre hagytam. De most senki sem vállal ekkora felelősséget egy különleges kutya gondozásáért. Igen, és nem hagyjuk senkire. Segítenünk kell neki, hogy odajusson, ahová kell. Érti, mit akar, de nem bírja. Ha Gerda kúszik vagy bemegy a folyosóra, azonnal ki kell vinnie. Néha nincs időnk kiszállni, aztán minden a padlón marad a folyosón. Éjszaka vannak „kihagyások”. Mi tudunk róla, mások nem. Nyaralni persze megyünk, de felváltva. Idén például a férjem és a fiam mentek, majd én a lányommal.

Gerdával különleges kapcsolat alakult ki a betegsége alatt. Bízik bennem. Tudja, hogy nem adom át senkinek, nem árulom el. Érzi, amikor éppen belépek a faluba, ahol élünk. Az ajtóban vár rám, vagy kinéz az ablakon.

Sok kutya nagyszerű és nehéz

A legnehezebb dolog egy második kutyát bevinni a házba. És ha többen vannak, nem számít, hányan. Pénzügyileg persze nem könnyű. Mindenkit meg kell tartani. A tacskók határozottan jobban szórakoznak egymással. Ritkán megyünk más kutyával játszótérre. Megteszem értük, amit tudok. Nem ugorhatsz a fejed fölé. És most van munkám, és nekem kell a gyerekek tanulásáról gondoskodnom, meg a házimunkáról. Tacskóink kommunikálnak egymással.

A korcsokra is odafigyelek, fiatalok, a kutyáknak futniuk kell. Naponta 2x engedem ki a ketrecből. Külön járnak: gyerekek gyerekekkel, nagyok nagyokkal. És ez nem az agresszióról szól. Szívesen futnának együtt. De félek a sérülésektől: egy kínos mozdulat – és van egy másik gerincem…

Hogyan kezelik az egészséges kutyák a beteg kutyát

Minden rendben van a lányok között. Gerda nem érti, hogy nem olyan, mint mindenki más. Ha rohangálnia kell, tolószékben fogja megtenni. Nem érzi magát alacsonyabb rendűnek, és mások egyenrangú félként kezelik. Ráadásul Gerdát nem én hoztam el hozzájuk, hanem ők jöttek a területére. Michigan általában kölyökkutya volt.

De ezen a nyáron volt egy nehéz esetünk. Egy felnőtt kutyát, egy kis korcsot vettem a túlexponálásra. 4 nap múlva szörnyű harcok kezdődtek. A lányaim pedig verekedtek, Julia és Michi. Ilyen még nem fordult elő. Halálig harcoltak: nyilván a tulajdonos figyelméért. Gerda nem vett részt verekedésekben: biztos a szerelmemben.

Először is odaadtam a korcsot a kurátornak. De a harcok nem szűntek meg. Különböző szobákban tartottam őket. Újra átolvastam a szakirodalmat, kinológusokhoz fordultam segítségért. Egy hónappal később, szigorú felügyeletem alatt, Julia és Michigan kapcsolata normalizálódott. Örülnek, hogy újra egymás társaságában van.

Most már minden úgy van, mint régen: bátran hagyjuk őket egyedül otthon, nem zárunk be senkit sehova.

Az egyes adók egyéni megközelítése

Egyébként minden lánnyal külön-külön foglalkozom oktatással. A sétákon a legkisebbel edzünk, ő a legfogékonyabb. Juliát nagyon óvatosan, feltűnés nélkül edzem, mintha mellesleg: gyerekkora óta nagyon megfélemlített, még egyszer igyekszem nem bántani parancsokkal, kiáltozásokkal. Gerda okos lány, tökéletesen megérti, vele minden különleges nálunk.

Valóban, nehéz…

Gyakran kérdezik tőlem, hogy nehéz-e ennyi kutyát tartani? Igaz, nehéz. És igen! kezdek elfáradni. Ezért szeretnék tanácsot adni azoknak, akik még gondolkodnak azon, hogy vegyenek-e második vagy harmadik kutyát. Kérem, reálisan értékelje erősségeit és képességeit. Valakinek könnyű és egyszerű öt kutyát tartani, valakinek pedig sok.

Ha történeteid vannak az életedből egy kisállattal, küld küldje el őket nekünk, és legyen a WikiPet közreműködője!