A tacskó és a beagle örökre barátok

Először egy tacskó jelent meg a családunkban, majd egy beagle (egy fiú és egy másik fiú).

A beagle elveszett, és este tíz órakor megjelent a házban. A tacskó körbejárta a lakást, és nem engedte be a szobába a jövevényt – őrizte a területet. Beagle nem törődött vele – azonnal a tálakhoz futott, majd valami játékba kezdett.

Az első éjszaka rosszul aludtak – mindkét kutya nem talált helyet magának. És akkor minden visszatért a normális kerékvágásba. Most a kutyák jól vannak.

Különböző helyeken esznek. Sőt, a beagle gyorsan megeszi a kaját, és a tacskóhoz szalad – ekkor a tacskó morogni kezd. És ha a tacskó tudja a mértéket, akkor a beagle a végtelenségig készen áll az evésre.

A sétákon a tacskó szabadon, a beagle pedig pórázon sétál. Ha mindketten szabadon futnak, viccesen alakul: a beagle körbefut, és a tacskó még azért is elvág, hogy utolérje.

A tacskó nem szereti az idegeneket és a kutyákat, és a beagle-nek mindenkinek köszönnie kell sétálva. A tacskó pedig féltékeny, néha hangosan káromkodik. Néha a tacskó ugatni kezd, amikor meglátja valaki más kutyáját, ha nem tetszik neki, majd a beagle felveszi: „mindenki kiabál – és én kiabálok.” Ezt nagyon vicces nézni.

Együtt alszanak, néha ugyanabban a napozóágyban.