Kutyák háziasítása

A kutya háziasításának hosszú ideje titok maradt. Senki sem tudná megmondani, hogyan lettek belőlük a legjobb barátaink – azok, akik nem csak félszavakból, de fél pillantásból is megértik. Most azonban fellebbenthetjük a fátylat erről a rejtélyről. És segítettek felfedni ezt a titkot… rókák! 

A képen: rókák, akik segítettek megoldani a kutyaháziasítás rejtélyét

Dmitrij Beljajev kísérlete rókákkal: kiderült a kutyaidomítás titka?

Dmitrij Beljajev több évtizeden keresztül egyedülálló kísérletet végzett az egyik szibériai prémes farmon, amely lehetővé tette annak megértését, hogy mi a háziasítás, és megmagyarázta a kutyák egyedi tulajdonságait. Sok tudós meg van győződve arról, hogy Beljajev kísérlete a 20. század legnagyobb munkája a genetika területén. A kísérlet a mai napig folytatódik, még Dmitrij Beljajev halála után is, több mint 55 évig.

A kísérlet lényege nagyon egyszerű. Egy prémes farmon, ahol közönséges vörös rókákat tenyésztettek, Beljajevnek 2 állatpopulációja volt. Az első csoportba tartozó rókákat véletlenszerűen választották ki, bármilyen tulajdonságtól függetlenül. A második, kísérleti csoportba tartozó rókák pedig 7 hónapos korukban átmentek egy egyszerű teszten. A férfi közeledett a ketrechez, megpróbált kapcsolatba lépni a rókával és megérinteni. Ha a róka félelmet vagy agressziót mutatott, nem vett részt a további tenyésztésben. De ha a róka érdeklődően és barátságosan viselkedett egy személlyel, génjeit továbbadta a következő generációknak.

A kísérlet eredménye lenyűgöző volt. Több generáció után kialakult egy egyedülálló rókapopuláció, amely egyértelműen megmutatta, hogy a háziasítás milyen hatással van az állatokra.

A képen: egy róka Dmitrij Beljajev kísérleti csoportjából

Elképesztő, hogy annak ellenére, hogy a kiválasztás kizárólag a karakter alapján történt (az agresszió, a barátságosság és az emberek iránti érdeklődés hiánya), a rókák több generáció után jelentősen eltértek a közönséges vörös rókáktól. Elkezdtek kifejlődni a fülük, a farok kunkorodni kezdett, és a színpaletta nagyon változatos volt – majdnem ahogy a kutyáknál is láthatjuk. Voltak még gömbölyű rókák is. A koponya alakja megváltozott, a lábak vékonyabbak és hosszabbak lettek.

Hasonló változásokat figyelhetünk meg sok háziasításon átesett állatnál. Beljajev kísérlete előtt azonban nem volt bizonyíték arra, hogy a megjelenés ilyen változásait csak a karakter bizonyos tulajdonságainak kiválasztása okozhatja.

Feltételezhető, hogy a lógó fülek és a gyűrűs farok elvileg a szőrmefarm életének eredménye, nem pedig kísérleti szelekció. De tény, hogy a kontrollcsoport rókái, amelyeket nem a karakterük alapján választottak ki, nem változtak a megjelenésükben, és továbbra is klasszikus vörös rókák maradtak.

A kísérleti csoport rókái nemcsak megjelenésükben, hanem viselkedésükben is megváltoztak, és meglehetősen jelentősen. Sokkal többet kezdték csóválni a farkukat, ugatni és nyafogni, mint a kontrollcsoport rókái. A kísérleti rókák igyekeztek kommunikálni az emberekkel.

Változások történtek hormonális szinten is. A rókák kísérleti populációjában a szerotonin szintje magasabb volt, mint a kontrollcsoportban, ami viszont csökkentette az agresszió kockázatát. A kísérleti állatok kortizolszintje pedig éppen ellenkezőleg, alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoportban, ami a stresszszint csökkenését jelzi, és gyengíti a küzdj vagy menekülj reakciót.

Fantasztikus, nem gondolod?

Így pontosan meg tudjuk mondani, mi a háziasítás. A háziasítás olyan szelekció, amelynek célja az agresszió szintjének csökkentése, a személy iránti érdeklődés és a vele való interakció iránti vágy növelése. És minden más egyfajta mellékhatás.

A kutyák háziasítása: új kommunikációs lehetőségek

Brian Hare amerikai tudós, evolúciós antropológus és kutyakutató érdekes kísérletet végzett Dmitrij Beljajev kísérletei eredményeként tenyésztett rókákkal.  

A tudós kíváncsi volt, hogyan tanultak meg a kutyák ilyen ügyesen kommunikálni az emberekkel, és azt feltételezte, hogy ez a háziasítás eredménye lehet. És ki segíthetne megerősíteni vagy megcáfolni ezt a hipotézist, ha nem háziasított rókák?

A kísérleti rókák diagnosztikai kommunikációs játékokat kaptak, és összehasonlították a kontrollcsoport rókáival. Kiderült, hogy a háziasított rókák tökéletesen olvasták az emberi gesztusokat, de a kontrollcsoport rókái nem birtak meg a feladattal.  

Érdekes módon a tudósok sok időt töltöttek a kontrollcsoport kis rókáinak kiképzésével, hogy megértsék az emberi gesztusokat, és néhány állat előrehaladt. Míg a kísérleti csoport rókái minden előzetes előkészület nélkül úgy törték fel a rejtvényeket, mint a diót – szinte úgy, mint a kiskutyák.

Tehát elmondhatjuk, hogy a farkaskölyök, ha szorgalmasan szocializálják és kiképezik, megtanul kommunikálni az emberekkel. De a kutyák szépsége az, hogy születésüktől fogva rendelkeznek ezzel a képességgel.

A kísérletet bonyolította az étkezési jutalmak megszüntetése és a társadalmi jutalmak bevezetése. A játék nagyon egyszerű volt. A férfi megérintette az egyiket a két kis játék közül, és mindegyik játék olyan hangokat adott ki, amelyek feltehetően érdekelték a rókákat. Korábban a kutatók meg voltak győződve arról, hogy maguk a játékok vonzóak az állatok számára. Érdekes volt kideríteni, hogy a rókák ugyanahhoz a játékhoz nyúlnak-e hozzá, mint az ember, vagy másikat választanak, amit nem „beszennyezett” a kísérletező. A kontrollkísérlet során pedig egy személy nem kézzel, hanem tollal érintette meg az egyik játékot, vagyis egy „nem szociális” célzást adott.

Érdekesek voltak az eredmények.

Amikor a kísérleti csoport rókái látták, hogy valaki megérinti az egyik játékot, a legtöbb esetben ők is ezt a játékot választották. Míg a játék tollal való érintése semmilyen módon nem befolyásolta a preferenciáikat, ebben az esetben a választás véletlenszerű volt.

A kontrollcsoport rókái pontosan az ellenkező módon viselkedtek. Nem mutattak érdeklődést a játék iránt, amelyet a személy megérintett.

Hogyan zajlott a kutyák háziasítása?

Valójában most megrebbent a titok leple erről a kérdésről.

A képen: rókák Dmitrij Beljajev kísérleti csoportjából

Nem valószínű, hogy egy primitív ember egyszer úgy döntött: „Nos, nem rossz ötlet több farkast közös vadászatra betanítani.” Valószínűbbnek tűnik, hogy egy időben a farkaspopuláció az embert választotta partnernek, és elkezdett a közelben letelepedni, például ételmaradék felszedésére. De ezek a farkasok kevésbé agresszívek, mint rokonaik, kevésbé félénkek és kíváncsibbak.

A farkasok már olyan lények, akiknek célja az egymással való interakció – és valószínűleg rájöttek, hogy lehet emberekkel is érintkezni. Nem féltek az emberektől, nem mutattak agressziót, új kommunikációs módokat sajátítottak el, ráadásul megvoltak bennük azok a tulajdonságok, amelyek hiányoztak az emberből – és valószínűleg az emberek is rájöttek, hogy ez lehet egy jó partner.

Fokozatosan a természetes szelekció elvégezte a dolgát, és új farkasok jelentek meg, akik megjelenésükben különböztek rokonaiktól, barátságosak és az emberekkel való interakcióra összpontosítottak. És megérteni az embert nem is félszóból, hanem fél pillantásból. Valójában ezek voltak az első kutyák.