Hogyan „tanulják meg” a kutyák megérteni az embereket?

A tudósok azt találták, hogy a kutyák képesek megérteni az embereket, különösen az emberi gesztusokat. Ezt ellenőrizheti, ha kutyájával diagnosztikai kommunikációs játékot játszik. Ez a képesség megkülönbözteti a kutyát még legközelebbi rokonainktól – a majmoktól.

De hogyan fejlesztették ki a kutyák ezt a képességet? A kutatók világszerte feltették ezt a kérdést, és elkezdték keresni a választ.

Kölyökkutya kísérletek

A legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnt, hogy a kutyák azzal, hogy sok időt töltöttek emberekkel, játszottak velünk és figyeltek minket, egyszerűen megtanultak „olvasni” minket. Ez a magyarázat pedig logikusnak tűnt mindaddig, amíg felnőtt kutyák vettek részt a kísérletekben, amelyek a „repülőóráknak” köszönhetően valóban meg tudták oldani a kommunikációs problémákat.

Ennek a hipotézisnek a tesztelésére a tudósok úgy döntöttek, hogy kölyökkutyákkal kísérleteznek. Ugyanazoknak a vizsgálatoknak vetették alá őket, mint a felnőtt kutyákat. A vizsgálatban 9 és 24 hetes kölyökkutyák vettek részt, akik közül néhányan családban éltek és kiképzőórákra jártak, néhányuk pedig még nem talált gazdára, és kevés tapasztalatuk volt az emberekkel kapcsolatban. A cél tehát egyrészt annak megértése volt, hogy a kölykök mennyire megértik az embereket, másrészt az volt, hogy meghatározzuk a különbséget a különböző tapasztalatokkal rendelkező kölykök között.

A 6 hónapos kölyköknek sokkal ügyesebbnek kellett lenniük, mint a 1,5 hónapos kölyköknek, és aki már „örökbefogadott” és kiképzésen vett részt, az sokkal jobban megérti az embert, mint az út mentén fűként növő kölyökkutya.

A tanulmány eredményei nagy meglepetést okoztak a tudósok körében. A kezdeti hipotézis szilánkokra tört.

Kiderült, hogy a 9 hetes kiskutyák elég hatékonyan „olvassák” az emberek gesztusait, és nem mindegy, hogy új gazdi családban élnek, ahol a figyelem középpontjában állnak, vagy még mindig várják a „ örökbefogadás".

Ráadásul később kiderült, hogy még a kölykök 6 hetes korukban is tökéletesen megértik az emberi gesztusokat, ráadásul olyan semleges jelzőt is tudnak használni, amilyet még soha nem láttak nyomként.

Vagyis az „órák repülésének” semmi köze ehhez, és nem szolgálhat magyarázatul a kutyák elképesztő képességére, hogy megértsék az embereket.

Kísérletek farkasokkal

Ezután a tudósok a következő hipotézist terjesztették elő. Ha ez a tulajdonság már a kiskutyákra jellemző, akkor talán az őseik öröksége. És mint tudod, a kutya őse a farkas. Így a farkasoknak is rendelkezniük kell ezzel a képességgel.

Vagyis ha a Niko Tinbergen által javasolt 4 elemzési szintről beszélünk, akkor az eredeti ontogenetikai hipotézis helyett a tudósok a filogenetikai hipotézist fogadták el.

A hipotézis nem volt alaptalan. Hiszen tudjuk, hogy a farkasok együtt vadásznak, és falka állatok és ragadozók lévén természetesen megértik egymást és áldozataik „testbeszédét”.

Ezt a hipotézist is ellenőrizni kellett. Ehhez farkasokat kellett találni. A kutatók pedig felvették a kapcsolatot Christina Williamsszel, aki a massachusettsi The Wolf Hollow farkasrezervátumban dolgozott. Ebben a rezervátumban a farkasokat kölyökkutyákként emberek nevelték, így teljesen megbíztak az emberben, és szívesen kommunikáltak vele, különösen a „farkas dadával”, Christina Williamsszel.

Farkasokkal a kommunikációt (a gesztusok megértését) szolgáló diagnosztikai játék különféle változatait hajtották végre. És ezeknek a farkasoknak az emberekkel szemben tanúsított teljes toleranciája mellett a kísérletek kimutatták, hogy teljesen képtelenek (vagy nem hajlandók) „olvasni” az emberi gesztusokat, és nem utalásnak tekintik azokat. Egyáltalán nem az emberekre koncentráltak, amikor döntést hoztak. Valójában ugyanúgy jártak el, mint a nagy majmok.

Sőt, még akkor is megváltozott a helyzet, amikor a farkasokat speciálisan kiképezték az emberi gesztusok „olvasására”, de a farkasok továbbra sem jutottak el a kölykökhöz.

Talán az a tény, hogy a farkasokat általában nem érdeklik az emberi játékok – gondolták a kutatók. Ennek tesztelésére pedig memóriajátékokat kínáltak a farkasoknak. És ezekben a tesztekben a szürke ragadozók ragyogó eredményeket mutattak. Vagyis nem arról van szó, hogy nem hajlandó kommunikálni az emberrel.

Tehát a genetikai öröklődés hipotézise nem igazolódott be.

Mi a kutya titka?

Amikor a legkézenfekvőbbnek tűnő első két hipotézis meghiúsult, a kutatók új kérdést tettek fel: a háziasítás felé vezető úton milyen genetikai változások miatt váltak el a kutyák a farkasoktól? Elvégre az evolúció elvégezte a dolgát, és a kutyák valóban különböznek a farkasoktól – talán az evolúció vívmánya, hogy a kutyák megtanulták megérteni az embereket úgy, ahogy azt egyetlen más élőlény sem képes? És emiatt lettek a farkasok kutyák?

A hipotézis érdekes volt, de hogyan lehet tesztelni? Hiszen nem mehetünk vissza több tíz évezredet, hogy újra végigjárjuk a farkasok háziasításának egész útját.

És mégis, ezt a hipotézist egy szibériai tudósnak köszönhetően tesztelték, aki 50 éven át kísérletet végzett a rókák háziasításával. Ez a kísérlet tette lehetővé annak az evolúciós hipotézisnek a megerősítését, hogy a kutyák az emberekkel való szociális interakcióra való képessége ered.

Ez azonban egy meglehetősen érdekes történet, amely külön történetet érdemel.

Olvass tovább: A kutyák háziasítása, avagy hogyan segítettek a rókák felfedni egy hatalmas kutyatitkot